A faragott örökség

Deák Balázs Tibor erdélyi származású szobrászművész 1935. augusztus 14-én született Aranyosgyéresen. Tanulmányait Kolozsváron végezte, ahol bekapcsolódott az erdélyi művészeti életbe. Bár viszonylag későn, harmincöt éves kora körül kezdett komolyan foglalkozni a szobrászattal, rövid idő alatt egyéni és könnyen felismerhető alkotói világot alakított ki. Mestereinek Szervátiusz Jenőt és Benczédy Sándort tekintette. Szervátiusz Jenőtől elsősorban a fa tiszteletét és a természetes anyagban rejlő forma felismerését sajátította el, míg Benczédy Sándor groteszk kisplasztikái és karakterábrázolása jelentős hatással voltak korai művészetére.

1970-ben alapító tagja és titkára lett a kolozsvári Atelier 11 művészcsoportnak. Az erdélyi években számos egyéni és csoportos kiállításon vett részt, több alkotása országos elismerést és díjat kapott. Az 1971-ben Kolozsváron megrendezett, Al. T. Țion festővel közös tárlatának katalógusa már huszonnyolc fa- és terrakottaszobrát sorolta fel. A korai művek címei – többek között Család, Özvegy, Aranylakodalom és A bürokrata – jól mutatják érdeklődését az emberi kapcsolatok, a hétköznapi karakterek és az élet humoros, olykor groteszk helyzetei iránt.

Művészi pályáját erősen befolyásolták a Ceaușescu-rendszer korlátozásai. Nem engedélyezték számára a külföldi kiállításokon való szabad részvételt, és egy magyarországi tárlatra sem hagyhatta el Romániát. A művészi és személyes szabadság iránti vágy végül távozásra késztette: 1979-ben családjával Németországba települt. Münchenben, Landshutban, Regensburgban és más városokban egyéni és csoportos kiállításokon mutatta be munkáit, valamint nemzetközi tárlatokon is részt vett. Az 1980-as évek elején Párizsban bemutatott Krisztus című faszobra kiemelkedő kritikai visszhangot kapott; a korabeli beszámolók a kiállítás egyik legjelentősebb külföldi alkotásaként említették.

Deák Balázs művészete nem sorolható egyetlen meghatározott stílusirányzatba. Tudatosan saját szobrászati nyelv kialakítására törekedett. Korai kisplasztikáiban a groteszk humor, a kedves irónia és az emberi gyarlóság szeretetteljes megfigyelése került előtérbe. Figurái között parasztasszonyok, zenészek, bürokraták, falusi karakterek, családok és magányos emberalakok egyaránt megjelentek. A nehéz és negatív emberi tulajdonságokat nem elutasítóan, hanem humorral ábrázolta, mert hitvallása szerint így könnyebben elviselhetővé és megérthetővé válnak.

Későbbi faszobrainak fontos formai kiindulópontját Modigliani nyújtott emberalakjai jelentették. Ennek az időszaknak jellegzetes művei közé tartozik a Portré, Ártatlan, Evolúció, Egyedül és Melankólia. A figurák arcai gyakran erősen leegyszerűsítettek, megnyújtottak, mégis kifejezőek. A külső hasonlóság helyett elsősorban az ember belső állapotát, magányát, méltóságát vagy érzelmi feszültségét jelenítik meg.

Az anyag minden korszakában meghatározó szerepet játszott. Fával, agyaggal, kővel, mészkővel és márvánnyal egyaránt dolgozott. A fa számára élő, természetes anyag volt, amelyben a készülő alak már a megmunkálás előtt jelen van. Gyakran a fa eredeti formáját, göcsörtjeit, hajlását és sérüléseit is beépítette a kompozícióba. Nem akarta teljesen uralma alá hajtani az anyagot: inkább megkereste és felszabadította a benne rejlő figurát. Márvány- és kőszobrainál ezzel szemben a tömörség, a súly, a sima és érdes felületek ellentéte, valamint az anyag időtállósága került előtérbe.

Az 1990-es évek elején Magyarországon, Zsámbékon talált új otthonra. Egy csaknem teljesen romos, mintegy 150–160 éves sváb parasztházat saját kezűleg állított helyre, eredeti bútorokkal rendezett be, és szobrászműhelyt alakított ki benne. A házhoz tartozó egykori istállóban 1994-ben megnyitotta az Istállógalériát, amely egyszerre volt állandó kiállítótér, műhely és személyes művészi környezet. A szobrok nem egy hagyományos, semleges galériában álltak: a régi jászol, a sváb bútorok, a műterem, az udvar és a kert együtt alkották Deák Balázs saját, újrateremtett világát. Az Istállógaléria minden érdeklődő előtt nyitva állt. A kapun csengő helyett kolomp jelezte a látogató érkezését. A vendégkönyvek magyar, német, román és más nyelvű bejegyzései szerint a látogatók nemcsak a műveket, hanem az egész alkotói környezetet különleges élményként élték meg.

Az 1990-es évektől számos magyarországi és nemzetközi kiállításon szerepelt. Budapesten a Dísz téren, a Hotel Gellértben és a Román Kulturális Központban is bemutatták műveit, részt vett hannoveri, komáromi, budajenői és biatorbágyi tárlatokon, valamint meghívást kapott az észak-komáromi Bástya nemzetközi képzőművészeti szimpóziumra. A Zsámbéki-medence művészeti életében is aktív szerepet vállalt; 2004-ben elismerést kapott a Művészeti Barangolások a Zsámbéki-medencében című rendezvényhez nyújtott alkotói hozzájárulásáért.

2015-ben, nyolcvanadik születésnapja alkalmából saját zsámbéki műtermében rendezték meg Nyitott műterem című életmű-kiállítását. A tárlaton több száz alkotásából mutattak be válogatást, a groteszk kisplasztikáktól és paraszti figuráktól a nyújtott faszobrokon át a kő- és márványművekig.

Deák Balázs Tibor életművében az erdélyi származás, a szabadság keresése, az emberi karakterek iránti érdeklődés és az anyag mély tisztelete kapcsolódott össze. Művészetének középpontjában mindig az ember állt: esendő, humoros, magányos, szerethető és méltóságteljes alakjában. Zsámbéki műhelye és istállógalériája pedig nem csupán alkotásainak helyszíne volt, hanem maga is életművének részévé vált.